Csíksomlyó-Erdély BEKG 2019

2019. július 11.

Csíksomlyó ahol nagyon jó

 

Valami nagy kezdete Első nap kora reggel a három osztály már a Batthyány téren készülődött a hosszú út megkezdéséhez. Bár az időjárás többnyire kedvező volt, azért az eső sem került el minket. A busz ablakából kinézve hatalmas árvizeket láttunk, kész útszakaszokat árasztott el a víz. De a főbb megállóhelyeinken, először is Aradon, az eső is alább hagyott. A sok program mellett a napunk nagy részét így is az utazás vette el, de ezt az időt szépen kitöltöttük a kiselőadásainkkal, melyeket valami fontos hellyel, dologgal kapcsolatban tartottunk. Aradon egy helyen álltunk meg: az aradi vértanúk emlék táblájánál. Ezt megelőzően a buszon, de ott helyben is osztálytársaink, iskolatársaink, tanáraink kiselőadások keretében mesélték el az aradi tizenhármak történetét és sorsát, különös tekintetet fordítva iskolánk két volt tanulójára Nagy Sándor Józsefre és Török Ignácra. A következő megállóhelyünk Déva váránál volt, ahol a vár mellett Böjte Csaba egyik alapítványát ismerhettük meg, ami otthont ad megannyi otthontalan magyar gyereknek, a hatalmas, legendák övezte Déva várának árnyékában. Nem is olyan messze onnan Vajdahunyad várát is meglátogattuk, ott egy hatalmas mesébe illő, kora hű várat találtunk, de a szép látványra sokat dobtak az ott beöltözött dolgozók, különösen a hóhér, aki egy sötét kínzóteremben rémítette a turistákat, azaz minket. Ezt követően már a szállásunk felé vettük az irányt Algyógyra. Itt kedves magyar vendéglátóink finom ételekkel vártak minket, és a kedvünkért felkapcsolták az összes reflektort, hogy a sötétben is tudjunk röplabdázni. Szerintem elvárásainkon túl jól éreztük magunkat, minden probléma nélkül tudott menni, épp a tervek szerint.     

 

 

2. Nap Az első erdélyi reggelünket az Algyógyi Ifjúsági Központban tölthettük el. Összepakolás és egy ízletes reggeli után megnéztük a 11. században épült, restaurálás alatt lévő, gyönyörű református templomot, ami a szállásunk mellett helyezkedett el. Reggel 9 óra körül elindultunk hosszú utunkra. Gyulafehérvár megnézése után Brassóba érkeztünk. Megnéztük a Fekete templomot, amely az 1689-es tűzvész után kapta a nevét. Láthattuk Brassó főterét, közepén egy hatalmas szökőkúttal, több piciny üzlettel és a régi városházával. Az ortodox székesegyház teteje aranyozott volt, ezáltal a nap visszaverődött róla és gyönyörű látvány tárult elénk. Utunk során több falut is láttunk, de a hosszú út miatt nem tudtunk megállni mindenhol. Tusnádfürdőről megtudhattuk, hogy nemcsak gyógyvizéről híres, hanem arról is, hogy az utcákat nappal az emberek, éjjel a medvék járják. Madéfalván láthattunk egy turulmadaras emlékművet, mely a madéfalvi veszedelemnek állít emléket. A Törcsvári Drakula Kastély és a körülötte lévő táj egy igazi tündérmesébe illő látképet tárt elénk. A tartalmas nap után már alig vártuk, hogy megérkezzünk Gyegyóújfaluba, ahol a vendéglátó

családok vártak minket. Mindenkit nagyon nagy szeretettel fogadtak és olyan volt, mintha haza értünk volna. A finom vacsora és a családdal való megismerkedés után elaludtunk.

 

 

3.nap

 

( 7.-e péntek)  Reggel útnak indultunk a gyilkos tó felé. Felszálltunk buszunkra és elindultunk . (Folytatódott a csapatok kvízjátéka is) .Egy másfél órás út után megérkeztünk a Gyilkos-tóhoz aminek eredetéről hallhattunk egy  remek előadást. Mindenkit elosztottak hatosával a csónakok között. A vízfelszín alatt lévő farönkökkel nagyon kellett vigyázni nehogy megsértse a csónak alját. aztán mentünk is tovább a Békás-szoroshoz. Aztán mentünk a Gyimesekbe megnéztük az ezeréves határt ahol kaptunk némi szabadidőt. Aztán hazaindultunk a szállásokra.  

4.nap

 

A búcsú

 Nap kezdeteként ízletes erdélyi reggelelit kaptunk a családoktól majd túrafelszerelésben indultunk a megbeszélt helyre, ahonnan busszal mentünk tovább.  Az oda vezető út rettentő döcögős volt ugyanis magyarok százezrei próbálták megközelíteni a kegyhelyet. Így hát a tervezettnél korábban csatlakoztunk a zarándokló tömeghez. Hosszas túrázás után megérkeztünk a nyeregbe, ahol már tengernyi ember volt. Több ezer ember ugyanazon nemzedékből egyszerre mondta az imádságokat majd a végen hasonló képen énekelte a himnuszt. Ezután olyan állapotban jöttünk le a hegyről, amit csak az tudhat, aki részt vett a búcsún.  Ezt szabadidő követte, amelyben volt alkalmunk megtekinteni a kegytemplomot, ahol emberek százai várták a gyógyulást. 7 óra tájt érkeztünk vissza Gyergyóújfaluba, ahol a családok meleg vacsorával vártak minket. Napunk zárásaként táncházba mentünk, itt csíki és moldvai táncok elsajátítására volt lehetőségünk.   

 

5.nap

Szovátai kalandozás

Ez a nap is gyönyörű napfényes és boldog reggellel indult

Miután mindenki megreggelizett és fogatmosott elindultunk Szováta irányába.

Egyszerűen gyönyörű utakon vitt minket a busz. Hargita és Csík földnek is van valami megfoghatatlan ereje lehet, hogy ez nem csak a szép táj miatt van de szerintünk ebbe a földbe az ősi székely vér beleivódottsága és hazaszeretetük is érződik e tájon.

Útközben megnéztük Orbán Balázs és aztán Tamási Áron síremlékét.

Folytatva megszólíthatatlan gyönyörűségű utunkat megálltunk Korondon a kirakodó vásárban, hogy tudjunk venni valami apróságot az otthoniaknak.

Tovább menve megérkeztünk Parajdra a sóbányához ahova nyilván valóan le is mentünk ahol megint kaptunk időt, hogy mi magunk fedezzük fel a rejtéjes vájatokat. És végül már este fele megérkeztünk a várva várt Szovátára ahol sétáltunk a Medve tó körül egy nagyon jót és aztán ahogy egyszer  jó véget ér lefeküdtünk aludni. De már vártuk a másnapot.     

6.nap 

Az elbúcsúzás napja Erdélyi utunk során rengeteg élményben gazdagodtunk. Azonban a hatodik nap után végleg a hátunk mögött kellett hagynunk csodálatos Szovátai szállásunkat. Hosszú utunkból kiszakítva a történelmi jelentőségű Kolozsvárt csodálhattuk meg. Utazásunk további szakaszában sem unatkoztunk, hiszen még várt ránk a kirándulásunk közben zajló vetélkedő utolsó feladata. Osztályunk csapatainak a Gábor Áron rézágyúja és a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalok dallamára kellett költenie egy saját verziót úgy, hogy az felidézze számunkra kirándulásunkat. Mindezt pedig el kellett énekelnünk a busz mikrofonjába. Mondanom sem kell, hogy ez nem kis fejtörést okozott nekünk, de remekül éreztük magunkat! Azt hiszem, osztálytársaimban számtalan költő veszett el. Utunk végezetéhez közeledve megszületett a verseny eredménye is, amit hatalmas üdv-rivalgás követett. Ez az osztálykirándulás remekül összehozta az osztályunkat, közelebb hozott minket magyarságtudatunkhoz, örök hazánkhoz, Erdélyhez. Köszönjük a közre működését iskolánk igazgatójának, Endrédi Józsefnének! Továbbá, mindez nem valósulhatott volna meg osztályfőnökünk, Albert-Tóth Endre, és Pácz Tamás tanár úr nélkül. Még egyszer nagyon szépen köszönjük!

 

 

Vissza a(z) kirándulások oldalraBécsi kirándulás 2018.
szerda (július 24.)
Nyári nyitvatartás, hivatali ügyintézés
09:00-12:00
szerda (július 31.)
Nyári nyitvatartás, hivatali ügyintézés
09:00-12:00
szerda (augusztus 7.)
Nyári nyitvatartás, hivatali ügyintézés
09:00-12:00
szerda (augusztus 14.)
Nyári nyitvatartás, hivatali ügyintézés
09:00-12:00
szerda (augusztus 21.)
Nyári nyitvatartás, hivatali ügyintézés
09:00-12:00
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail