Egyszer itt - másszor ott…

2019. október 25.

 

A látogatást hosszas szervezés előzte meg mindkét fél részéről: nálunk a legtöbb izgalmat a fogadó családok kiválasztása okozta – mint mindig. A kezdetei izgalmat – hogy leszünk-e elegen – hamarosan felváltotta az a gond, hogy kit kell visszautasítanunk. Ezúton is szeretnénk megköszönni sok család lelkesedését, akik örömmel várták a lengyel gyerekeket, akkor is, ha idén végül kimaradtak a programból.

A szűk öt nap eseménydúsan telt. A hétfő este a kölcsönös ismerkedésé volt. Kedden igazán hosszú program várt vendégeinkre: Zsolt Péterné Tóth Andrea tanárnő és Hrabovszki Tamás tanár úr vezetésével közel 15 km-es séta során megismerkedtek Budapest látványosságaival, amit az esti sétahajózással koronáztunk meg Nyárádi István jóvoltából. Közben egy órán keresztül magyar néptáncokat tanultak Jávor Balázs tanár úr és lelkes néptáncosai segítségével, illetve rácsodálkozhattak a magyar származású Harry Houdini életére, és egy kis bűvészparádét is láthattak. (A fantasztikus kiállítás a Várban található a szintén világhírű – és szintén magyar - David Merlini jóvoltából, aki Houdini legnagyobb tisztelője.)

Szerdán Kalocsára vezetett az út. Az érseki palota könyvtárának és a székesegyház megtekintése után külhoni vendégeinknek igazi magyaros vendégfogadásban, lovaskocsizásban és látványos pusztai lovasbemutatóban volt részük egy közeli tanyán.

Csütörtök délelőtt – az előző napot is végigkísérő Zsolt Péterné Tóth Andrea és Zeke Zsófia tanárnők vezetésével – a Városliget és az Állatkert volt „terítéken”. Az iskolai ebéd után az Operakaland keretében a magyar diákokkal együtt megnéztük Erkel Ferenc Hunyadi László című csodálatos művét. Az énekesek fantasztikus előadása, a gyönyörű dallamok, és az angolul is feliratozott szöveg révén nagyhatású élményben volt részünk.

Pénteken a búcsúzás során Király Miklós tanár úr vezetésével magyar népdalokat énekeltek együtt mindkét nemzet gyermekei; kiderült, hogy hány magyar szót tanultak vendégeink, és természetesen elkészült a kihagyhatatlan csoportkép is, melyen a legtöbb lengyel diák az ajándékba kapott iskolapólóban feszített. Ölelések és némi könny után búcsúztunk egymástól a jövő évi találkozás ígéretével.    

Köszönjük az iskola és a Gimnázium 1687 Alapítvány támogatását, akik nélkül ez a gazdag programsorozat nem valósulhatott volna meg.

 

Kisfaludyné Balogh Fruzsina és Zsolt Péterné Tóth Andrea, szervezők

 

Szarvasbőgés 2.0Vissza a(z) kirándulások oldalraA nagy Börzsönyi kirándulás
kedd (december 17.)
A 8. A és a 8. B osztály Roráte szentmiséje a Szent Anna templomban
06:30
szerda (december 18.)
A 7. A és a 7. B osztály Roráte szentmiséje a Szent Anna templomban
06:30
csütörtök (december 19.)
Osztálykarácsonyok
A tantestület Roráte szentmiséje a Szent Anna templomban
06:30
péntek (december 20.)
A téli szünetet megelőző utolsó tanítási nap
Egyszer itt - másszor ott…
2019. október 23.
23 darab kép
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail