Lengyelországi osztálykirándulás,

2020. április 1.

 

Izgatottan készülődve vártuk a kirándulásunk kezdetét. Már az elmúlt évben is szerettünk volna elutazni Lengyelországba, de akkor még nem volt rá lehetőségünk. Szeptember végén kaptuk a hivatalos értesítést, hogy sikeres volt a pályázat, így utazhatunk. A nagy öröm és lelkesedés mellett, rögtön sok minden is ember nyakába szakad, hiszen alig egy hónap volt az utazás kezdetéig.

A szervezésben nagy segítségemre volt testvériskolánk igazgatónője, Katarzyna Sutor; Zsolt Péterné tanárnő, aki az út során kísérő tanárként is jelen volt és egy régi jó barátom Zakopanéból.

Még egy kis problémát az elmúlt évek októberi időjárása okozott, hiszen mindenkitől azt hallottam, hogy ilyenkor ott már akár havazhat is, tehát meleg ruhákkal is készüljünk. Hála Istennek végig remek időnk volt, s így mindent meg tudtunk tekinteni.

Egy októberi vasárnap reggel gyülekeztünk a Batthyány téren a Szent Anna templom előtt, s Domi atya áldásával indultunk útnak nyolc óra körül. Első hosszabb megállónk a felvidéki Donovalyban volt, ahol a helyi sípályákra is le- illetve feltekintettünk, de persze még hómentes állapotban. Megebédeltünk, s folytattuk utunkat a szállásunk felé. Mivel jól haladtunk a tervek szerint már kora délután megérkeztünk Zakopanéba, ahol az előre megbeszéltek szerint már vártak minket a siklónál. A jegyvétel után az egész osztály befért az első érkező járatba, s pár perccel később már a Gubalowka-hegyről gyönyörködtünk a Tátra csodás panorámájában.  Kisebb-nagyobb csoportokban sétáltunk egy kicsit-több időt is töltöttünk volna odafent- mivel a siklóó lassan zárt, s nem akartunk a hegyen ragadni, elindultunk lefelé. Miután kiszálltunk még a településen sétáltunk egy keveset, majd újra a buszba szálltunk, s negyedórás utazás után megérkeztünk szálláshelyünkre. Szállásunk Poronin településen egy csodaszép épületben volt. A szállást könnyen, a személyzetet jóval nehezebben találtuk meg, s fordítógép segítségével (az ott dolgozók angolul szinte alig, lengyelül néhány szót beszéltek, mivel Ukrajnából érkeztek) meg is értettük egymást. Miután mindenki elfoglalta, s belakta a szobáját, jöhetett a jól megérdemelt, finom helyi specialitásokból álló három fogásos vacsora. Miután jóllaktunk egy rövid megbeszélést tartottunk az aznapi tapasztalatok alapján, s a végén egy közös esti imádsággal zártuk a napot.

A második nap korán keltünk, mivel sok programot terveztünk. A bőséges reggeli után buszra szálltunk, ahol 2 diák vezetésével reggeli imát tartottunk, s Krakkó felé indultunk. Útközben Krakkó felé közeledve meghallgattuk azokat a diákokat, akik Krakkó nevezetességeiből készültek. Idegenvezetőnk már várt minket a Wawel közelében lévő parkolónál. Innentől az ő irányításával folytattuk a programot. Először a Wawel lábánál a sárkány szobrát kerstük meg, mely időközönként tüzet is okád, igazi látványosság. Miközben a sárkány tüzet okádott a hozzá kötődő legendát is megismertük. Eszerint, a Wawel alatt lakik a kegyetlen sárkány, akinek a „całozerce” nevet adták. Történt ugyanis, hogy a legendás Krak király uralkodása idejében, a Wawel lábánál lévő barlangban élt egy rettenetes sárkány, aki krakkói szüzeket evett. Később már ez sem volt elég, így Krak király, döntést hozott, miszerint a sárkányt el kell pusztítani. Kihirdette, hogy aki végez a sárkánnyal, annak adja fele királyságát és a lánya kezét. Sokan próbálkoztak, de mind sikertelenül. Végül Skuba szűcs jelentkezett a királynál, aki ésszel, furfanggal akarta legyőzni a szörnyeteget és a sárkány falánkságát kihasználni. A szűcs birkabőrt töltött meg szurokkal és kénnel, összevarrta és négy falábra helyezte, majd a sárkány elé rakta. A sárkány, úgy ahogy a szűcs sejtette, egy falásra megette azt. Egy kis idő múlva a sárkány gyomra égni kezdett, így kirohant barlangjából és a Visztula vizével próbálta oltani magát. Addig-addig ivott, míg végül szétdurrant, és így a szűcs megmentette a várost, illetve természetesen megkapta megérdemelt jutalmát. Innen továbbsétáltunk felfelé.

A királyi palotában részletesen meghallgattuk a palota történelmét, s megtekintettük a különböző épületeket, köztük a székesegyházat is. A királyi palota uralja a Visztula partjának látképét a dombtetőn. A Wawelben koronázták meg a lengyel királyokat, s itt születtek az országot érintő legfontosabb állami döntések egészen 1596-ig. Története a 12. és 13. század fordulóján kezdődik, amikor egy román stílusú várat emeltek itt, majd az átépítéseket követően mai alakját a reneszánsz idején érte el. Miután Varsó lett a főváros, már csak koronázáskor és temetések idején használták. A királyi palotában egy háromszintes árkádos reneszánsz stílusú belsőudvar található, melyet Francesco Fiorentino építészmester tervezett, akit Budáról hívtak a Wawel kialakítására, valamint négy lakótorony is tartozik hozzá, a gótikus stílusú Dán-torony, Jordanka-torony és a Tyúkláb-bástya illetve a kora barokk stílusú Zsigmond-torony. A Wawel-dombon található a Waweli Székesegyház is, a király és udvarának szentélye, valamint a lengyel királyok nyughelye. A székesegyház 1076 – 1734 között királyi koronázási hely volt. Főbejáratától balra három nagy csont függ egy láncon, melynek legendája szerint ezek sárkánycsontok, és ha egyszer leesnek, eljön a világvége. Babona vagy sem, mindenesetre a láncokat időről időre kicserélik. A központi, márvány- és aranyborítású barokk síremlék a szczepanowói Szaniszló püspök végső nyughelye, akit 1253-ban szentté avattak és Lengyelország védőszentje lett. Itt találjuk Nagy Kázmér és II. Jagello Ulászló mennyezetes síremlékét is. A gótikus mennyezeten litván, lengyel és magyar címer látható. Az 1519 – 33 között épült Zsigmond-kápolna az egyik legfontosabb és legnagyobb reneszánsz emlékmű Lengyelországban. A Zsigmond Torony őrzi a székesegyház 2,5 méter átmérőjű, 11 tonnás harangját, a Zsigmond-harangot. Hangját a lengyelek legelőször 1521. július 13-án hallhatták, s azóta csak kivételes alkalmakkor kongatják meg. A meredek lépcsőkön is felmásztunk, mert a legenda szerint aki megkongatja a harangot, annak teljesül egy kívánsága. A Székesegyház múzeumát II. János Pál pápa alapította, mely egy gyűjteményt mutat be a székesegyház történelméből, s előtte a pápa életnagyságú szobra található.

Innen tovább haladva a híres egyetemnél álltunk meg, ahol a jellegzetes dallamokat is meghallgattuk, majd utunkat tovább folytatva megérkeztünk a főtérre. Ez a tér a középkori Európa legnagyobb tere volt. Az egykori piactér Lengyelország legjelentősebb történelmi eseményeinek is színteréül szolgált, mint a koronázási menetek, királyi esküvők például. A tér alatti múzeumot ebéd után tekintettük meg.

A tér központi helyén az egykori kereskedelmi csarnok, a Posztócsarnok emelkedik. Építése még a 12 – 13. században kezdődött, mai reneszánsz formáját 1556 – 59. között nyerte el a csúcsíves árkádsoros és a kőből faragott emberarcokkal, az úgynevezett mascaronékkal. A csarnokban megmaradt az eredeti, műemlékként működő gáz világítás. A Posztócsarnok közelében áll a csodálatos szépségű, gótikus Szűz Mária mennybemenetelének Temploma, azaz a Mária-templom az ország legismertebb szentélye. A templom tornyából óránként felhangzik a hejnał, azaz a tatárdúlás emlékét őrző trombitaszó. A szaggatottságához egy legenda fűződik. Amikor a tatárok megtámadták Krakkót, a toronyból egy őr trombitaszóval figyelmeztette a lakókat a veszélyre. Zenélés közben egy nyílvessző fúródott a nyakába, ezért megszakadt a játéka, azonban ő még sebzetten is folytatta a trombitálást.

A Városháza tornya uralja a Főteret. Magát a városházát 1300-ban építették és bíróság, börtön, kínzókamra, valamint áruraktár is helyet kapott az épületben.

A kimerítő séta után a főtértől nem messze fekvő vendéglőben finom ebéd várt minket. Ebéd után rövid szabadidőt is kaptak a diákok. Délután buszra szálltunk, s elindultunk a Wieliczkai sóbánya felé. Itt is az előre lebeszélt időpontban vártak minket, s nagyszerű angol nyelvű idegenvezetésben volt részünk, melynek során részletesen megismerkedtünk a sóbányával. A Krakkó mellett található wieliczkai sóbánya - mely az elsők közt került fel az UNESCO Világörökségi listájára - méltán híres tárnáiról és termeiről, valamint az azokban található csodás sószobrokról, és egyéb alkotásokról. A bánya három szintjét érintő sétánk során 135 méter mélyre jutottunk le a só birodalmába. 380 lépcsőn lesétálva értük el az első szintet. A túránk végén még a Bányászmúzeumot is megtekintettük.

 Fáradtan, de élményekkel telve érkeztünk meg a szállásunkra, ahol már várt minket a finom vacsora. Vacsora után a rövid megbeszélés, s ima zárta a napot.

A harmadik napon ismét korán keltünk, hiszen a mai nap is messze utaztunk.Első állomáshelyünk az Auschwitzi koncentrációs tábor volt. Itt az idegenvezetés lengyel nyelven zajlott, így egy tolmács hölgy is csatlakozott hozzánk, akinek segítségével megismertük a tábor történetét, szörnyűségeit. A látogatás során először az Auschwitzi haláltábort (KL-Auschwitz I.) jártuk be. A bő két órás séta után rövid buszozás után értük el a Birkenaui lágert (KL-Auschwitz II.), ahol még egy órát töltöttünk, az emlékműnél elénekeltük a Himnuszt, majd egy barakkba is betekintettünk. Már késő délután volt, amikor ismét buszra szálltunk, s elindultunk Wadowicze irányába. Ott megtekintettük Szent II. János Pál pápa szülőházát, a székesegyházat, ahol fiatalként ministrált, a főtéren felfedeztük utazásainak helyszíneit, köztük a magyarországi helyszíneket is, majd megkóstoltuk kedvenc krémesét is. Ránk esteledett, amikor ismét buszra szálltunk, s egészen a szállásunkig buszoztunk.

A negyedik napon a szokásosnál tovább aludhattak a diákok. Mai túravezetőnk, hegyi vezetőnk a szálláson csatlakozott hozzánk, s velünk volt egészen a Zakopanében tett séta végéig. Ezen a napon a Dunajec folyóhoz buszoztunk, hiszen egy tutajozás terveztünk erre a napra. Az időjárás kezdetben még nem az evezésnek kedvezett, így a fázósabbak dideregve bújtak egymáshoz. Ahogy haladtunk lefelé Sromowce Wyznéből  Szczawnica irányába, a Nap sugarai egyre jobban elértek minket, s olyan helyek is adódtak, ahol már napoztunk is egy keveset. A folyó csorogva hallgattuk az erdő halk hangjait, s rádöbbentünk a természet csodáira. A folyóról láttuk a felénk magasodó hegyeket, elhaladtunk a Vörös kolostor mellett, s az evezősök bemutatták azt a helyet is, ahol a folyó egyik oldala szlovák, a másik oldala pedig már lengyel terület. A 15 km hosszú utat két és fél óra alatt tettük meg annak ellenére, hogy egyenes vonalban csak 6 km-re fekszik a végállomás, Szczawnica. Dél körül érkeztünk meg, buszra szálltunk, s Zakopane felé indultunk. Túravezetőnk, ahogyan odafelé is, visszafelé is sok-sok információt osztott meg velünk.  Zakopanében a helyi Tátra Múzeumban tettünk egy virtuális sétát. Itt megismerkedtünk a Tátra kialakulásával, elhelyezkedésével, földrajzi adottságaival, biológiai sokféleségével, s az itt élő növényeket és állatokat is megtekinthettük. Végül egy fantasztikus, futurisztikus moziélményben is részünk volt. A Múzeumból Zakopane belvárosa felé vettük az irányt, ahol a főutca nevezetességeivel ismerkedtünk, s a diákoknak lehetőségük nyílt szeretteik számára apró ajándékok vásárlására. Délután a szállásunkon a vacsora előtt néhány diáknak még egy kis uszodai program is belefért, mások inkább a focizást választották.  A szokásos bőséges és finom vacsora után volt, aki biliárdozott, csocsózott, beszélgetett, esetleg kártyázott, majd szokás szerint egy rövid értékeléssel és az esti imával zártuk a napot.

Az utolsó itt töltött napon ismét korán keltünk, hiszen ismét hosszabb utazást terveztünk. A finom reggeli és a gyors szobaátadás után a Zegocinában található testvériskolánk felé indultunk. Az iskolába érkezve Igazgató asszony meleg szeretettel és finomságokkal fogadott minket, sőt az egyik diáknak, akinek születésnapja volt, még tortát is készített. Igazgató asszony angolul röviden bemutatta az iskolát, beszélt a történelméről, s a magyar-lengyel testvériskolai kapcsolatról, barátságról. Megtanultuk, hogy Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki (Lengyel-magyar két jó barát / Együtt harcol s issza borát ). A tanteremben tartott előadás után a tornaterembe sétáltunk át, ahol az iskola határvadász osztályának testnevelés óráján vettünk részt. Az óra végén néhány lelkes magyar diák is beállt kipróbálni a feladatokat. Ezután az iskola ebédlőjében tálalták fel nekünk a helyi specialitásokból álló ebédet, majd fájó szívvel, s a közös fotók elkészítése után búcsút vettünk az iskola diákjaitól, tanáritól, s hazafelé indultunk. Útközben ismét megálltunk Donovalyban, majd kisebb pihenők után késő este érkeztünk a Batthyány térre.

Kirándulásunk megvalósításában hatalmas anyagi segítséget nyújtott a Waclaw Felczak Alapítvány, melynek ezúton is hálásan köszönjük a támogatást és a lehetőséget, hogy megismerkedhettünk Dél-Lengyelország nevezetességeivel.

                                                                                               Pácz Tamás of.

                                                                                                 

Vissza a(z) kirándulások oldalraBohémélet 12.0, béta verzió
július 13-július 18.
EKG Nagytábor Fonyódon
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail